2010. augusztus 23., hétfő

Diós cukkinisaláta

A sült/párolt natur hal vagy hús salátával az egyik legáltalánosabb összeállítás a lowcarb diéátban. Én is gyakran eszem, és mivel több ezer húsos, halas, salátás recept körül lehet válogatni a neten*, én nem fogok túl sokat írni ezekből. Most azonban cukkiniszezon van, és eszembe jutott ez a saláta...

Ezt a receptet úgy 10-12 éve próbáltam ki először, és elég sokszor el is késztettem, majd teljesen feledésbe merült. Azóta leginkább "tzatzikit" ettem nyers cukkiniből, most azonban valami különlegesebbre vágytam. Átnéztem az összes szakácskönyvemet, de sajnos nem sikerült megtalálnom a leírását. Aztán lassan beugrottak a legfontosabb összetevők, bár lehet, hogy kimaradt valami, így is finom lett :)

(* pl. érdemes körülnézni Horász konyhájában)

Recept:
- 20 dkg cukkini, 
- 1/2 citrom leve és lereszelt héja
- 0,5 dl tejszín
- 1/4 fokhagyma gerezd, összenyomva
- 2 dkg durvára vágott dió
- só, bors

Elkészítése: A cukkinit végeit levágva, és lemosva gyaluljuk le, vagy vágjuk nagyon vékony csíkokra. (kicsit keményebb a héja, mint pl az uborkáé, meg is lehet hámozni, de engem nem zavar). Ez után alaposan sózzuk át, és hagyjuk állni úgy 15-20 percig, majd jól nyomkodjuk ki a levét (ekkor a só nagy része is távozik). Locsoljuk meg a citrom levével, majd egy tálban keverjük össze a többi hozzávalót, és adjuk hozzá a lecsepegtetett (kinyomkodott) cukkinit.

Természetesen ez nem fő étel, csak kísérő. Nagyon finom sült húsokhoz, vagy akár egy LC tojáslepényhez :)

1 adagban van:
- 155 kcal
- 4,1 g fehérje
- 11,8 g zsír
- 7,3 g szénhidrát és 1,6 g rost, azaz
- 5,3 g netto ch

2 megjegyzés:

  1. Fantasztikusan finom ez a salata, jo kis vacsora volt, vegaknak es nem elso szakaszos Atkinseseknek onalloan is megallja/allta a helyet! :)

    VálaszTörlés
  2. Örülök, hogy neked is ízlett. :) A citrom és a dió olyan egyszerű hozzávalók, és mégis annyira feldobják ezt a tejszínes(fokhagymás) salátát..

    VálaszTörlés

Related Posts with Thumbnails